Kérlek, iratkozz le az oldalról! Köszönöm.

Döntésképtelenség és zárás


Sziasztok!

Nos, megint kezdhetném a bejegyzést magyarázkodással, de szerintem pont annyira vagytok kíváncsiak rá, mint egy matekgyűlölő gimnazista a másodfokú egyenletekre. Ezért megpróbálom röviden és tömören összefoglalni, milyen harci helyzet alakult ki mostanában. Lehetséges, hogy egy páran nem fogtok neki örülni, de ez van, nem tehetek róla. Sosem voltam egy egyszerű eset.

A történet ott keződik, hogy minden egyes alkalommal, amikor új blogot nyitok, megígérem, hogy ez lesz az utolsó költözés/névváltás, nem lesz több változtatás. Aztán eltelik pár hét és ráunok a dologra. Ez az érzés most sem maradt el, pedig májusban nyitottam ezt a blogot. Egész nyáron úgy éreztem, nem tudok semmi érdekeset és érdemlegeset írni, csak pazarolom az időmet, s a többi. Jelenleg is abban a helyzetben vagyok, hogy nem tudom, folytassam-e a blogolást. Egy részem még kötődik az egészhez, hiszen több, mint nyolc éve vagyok itt, de egy másik részem már rég beleunt és csak nyűgnek érzi. Egy másik blogon olvastam, hogy "aki egyszer elkezd blogolni, sosem tud majd szabadulni tőle" - és ezzel mélységesen egyet is értek. Tudom, hogy hoznom kéne egy komoly döntést, és csak egy elhatározáson múlik a dolog, ezért is zárom be most a blog kapuitKi kell tapasztalnom, milyen az élet enélkül.

A nevemmel is voltak problémáim: a Leah Hope Eastbrook óta egyiket sem éreztem igazán magaménakSenki nem szokott Liának vagy Lyrának hívni az interneten kívül, mindenkinek Julcsi vagyok. Leah egy olyan "énem" volt, aki tényleg egyenrangú volt Julcsival (nem vagyok skizofrén, nyugalom). Akkoriban nem igazán gondolkoztam azon, hogy jó nevet választottam-e magamnak, kvázi jól éreztem magam úgy, ahogy voltam. Leahként önmagam voltam. Aztán persze csináltam pár hülyeséget, és úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha lecserélem a nevem, új emberként talán nem ítélnek majd el azonnal. Viszont a Lia Searson, Lia, Lyra Corvus, vagy a sok másik név közül egyik sem jött be. Nem éreztem azt a nyugalmat és azt, hogy minden a helyén van, mint ami a Leah-időszakban volt. Párszor megfordult a fejemben, hogy visszaváltok a Leah-ra, de mindig elhessegettem a gondolatot, mondván ez úgyis csak átmeneti, majd összeszedem magam és minden jó lesz. Ha így történt volna, most nem ezt a bejegyzés pötyögném.

Eddig főleg a szerkesztés miatt maradtam itt, mert imádtam összerakni a fejléceket és designokat. Viszont egy ideje már meg sem nyitottam a Photoshopot, mert nem érzek késztetést a szerkesztésre sem. Egy barátnőm javasolta, hogy induljak egy borítótervező pályázaton, de nem volt hozzá kedvem, mert a legutolsó értékelhető munkám körülbelül fél éve készült, tehát kijöttem a gyakorlatból. Az elmúlt évben kinyílt a szemem, hogy van boldog élet az interneten és a bloggeren kívül is, valamint egy elég nehéz és mozgalmas időszak áll előttem, ami feszített időbeosztást és napirendet fog igényelni, ergo annyi szabadidőm lesz, hogy az iskola és a munka után talán fogok tudni edzeni és egy kicsit pihenni. Az is hozzátartozik, hogy lassan 23 éves leszek, és kicsit azt érzem, hogy egy burokszerű álomvilágban élek - mint egy strucc, ami bedugja a fejét a homokba és nem foglalkozik semmivel. Eljutottam oda, hogy önszántamból nem nézek TV-tnem hallgatok rádiót, hébe-hóba értesülök csak arról, mi van kint a világban, mert nem érdekel semmi. Amint adódik némi szabadidőm, leülök a géphez, és átírom az eddig megírt fejezet részleteket, új ötleteket találok ki, vagy átalakítom a régieket, miközben a való élet elmegy mellettem és rengeteg jó lehetőséget szalasztok el. (Ami a történeteimet illeti, azokat is nyűgnek érzem egy ideje. Ha eszembe jut valami és leülök, hogy megírjam, elszáll az ihlet és elfelejtek mindent, ami korábban befészkelte magát a fejembe.) Mintha kezdeném elfelejteni, ki akarok lenni és mit akarok csinálni a jövőben, ami egy leendő zeneművész esetében főbenjáró hibának minősül.

Mire idáig eljuttok, biztosan leesik nektek, hogy szinte minden egyes alkalommal, amikor eltűnök, ugyanezek a kifogásaim (és körülbelül mindig augusztus végén kerülnek ki az ilyen posztok, hogy aztán január elsején újra megnyissak egy másik blogot). Igen, teljes mértékig egyetértek veletek. Én magam sem tagadom, hogy szavahihetetlen és az ígéreteit be nem tartó ember vagyok. Éppen ezért jön most az a bizonyos elhatározás. Egy időre tényleg szakítok a blogolással és meglátom, fog-e hiányozni, gondolok-e majd a történeteimre és a piszkozatban összegyűjtött bejegyzésötletek sokaságára, jönnek-e majd újabb ötletek, és a többi. Ha december végén is ugyanennyire fogok ragaszkodni az egészhez, és az időbeosztásom olyan lesz, hogy tudok majd időt szakítani az írásra/blogolásra (ez majd csak élesben fog kiderülni), akkor Leahként vissza fogok térni egy új bloggal és fogtok még hallani felőlem. Viszont ha ez nem így alakulna, akkor szép csendben átlibbenek a feledés homályos függönyén és lezárom ezt az időszakot, ténylegesen örökre.

Aki hajthatatlan vágyat érez az iránt, hogy beszélgessen velem, vagy csak segítséget szeretne kérni, a lyracorvusblog@gmail.com címen megtalál, bár előre szeretném jelezni, hogy ritkán fogom csekkolni a bejövő üzeneteket. A Facebook fiókomat és az Ask profilomat is el fogom rejteni a nagyérdemű publikum elől, ahogy a blogon lévő többi bejegyzést is - és rövid idő elteltével magát a blogot is.

Azt hiszem, mindent elmondtam. Búcsúzóul annyit mondanék, hogy velem ellentétben ti ne adjátok fel és ne legyetek ilyen válogatósak/maximalisták, mint én, mert ez nem vezet jóra. Sok sikert kívánok nektek, és sose hagyjon el benneteket a remény! :)

Lyra Corvus, vagy ha úgy tetszik, Julcsi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése